News Update :

DosE - A Hatalommal Szemben lemezkritika!

2012. január 24., kedd





A napokban megjelent a zuglói DosE nagy lemeze, amely az 'A Hatalommal Szemben' címet kapta. Az elmúlt időszakban ez volt az az anyag, amit a legjobban vártam. Bár DosE nem ma kezdte, de ez még is úgy mond debütáló lemez, hiszen folyamatosan fejlődik minőségileg a srác, és most érte el, hogy nagyokkal említhessék egy lapon.

DosE a maga producer. A lemezen található 16 dal alapjait ő írta, és masterelte, keverte a dalokat egytől-egyig. Sőt, olyannyira saját kezűleg készített cucc, hogy még a borító is DosE nevéhez fűződik. A közreműködők sora rövid, viszont annál minőségibb. Három közreműködéssel hallhatjuk Game Kutyát, és mellette Z.Z. Tűnik még fel egy számban.

Két promó is előkészítette az album megjelenését. Az első óta nagyon sokat változott a tracklist. Az eredetileg dupla CD-re tervezett anyag 1 CD-re morzsolódott, és lemaradtak olyan számok, mint a 'Csak A Zene', és az 'Üzenet A Rapszakmának 3'. De még sem lehetünk csalódottak, mert a megmaradt 16 track maximálisan
Kielégítheti egy raprajongó igényeit.

Kiemelnék néhány zenét. Már is kezdeném az album nyitó dalával. A 'Városi Élet' c. tracket már hallhattuk, most viszont újra keverve került a korongra. Nálam mindig is No.1 dalnak számított DosE-tól, és ez a véleményem most csak erősödött. Magával ragadó zongora játéka mindenkinek a fülébe lopja magát.

Ez 'Emlékszem' című dal kicsit már pörgősebb, de ahogy az előző, ez is fülbe mászó alkotás. Nem egyszer kaptam már azon magam, hogy dúdolgatom.
Megtalálhatjuk a Game Kutyával közös 'Zugló' című tracket is, amely kis túlzással élve zuglói himnusz lett, de azokban is kellemes emlékeket ébreszthet, akik még csak átutazóban jártak a XIV. kerültben.

A lemez közepén, úgy mond vízválasztóként kapott szerepet a 'Téboly', amely durva hangzásvilágával, és elmebeteg szövegével előre vetíti, hogy véget ért a gyerek barát rész, és tessék készülni a zúzdára!

Innentől szó essék az élet nehézségeiről a 'Kemény Az Élet' című dallal, amiben Z.Z. is villant,
Vagy épp hallhatunk egy keményebb társadalomkritikát a 'Tiszta Brenkó'-ban.

DosE persze felszólal a drogok elleni is 'Kell Ez Neked' című számával, amelyben saját tapasztalatai alapján próbálja jobb belátásra bírni a fogyasztókat.

Ki jár a tisztelet a youtube kommentelőknek is, és meg is kapják a 'Köcsögök' című trackkel. Azt hiszem, magáért beszél a cím.

De megtalálhatjuk még a lemez címadó dalát is, amely hatalmas pofon a minisztereknek. Nem véletlen hogy klip is készülni fog hozzá.
Nekem nagyon hiányzott egy intró, ami felvezetné a dalokat, és megalapozná a hangulatot, de a befejezés az tökéletesen sikerült. A 'Kiadtam Magamból' című dal zárja a lemezt, amely kissé olyan hangulatot kölcsönöz, mintha egy lemezre koncentrálná pályafutását az előadó, és most mindent kiírt volna magából, ami nyomja a lelkét. Ha visszagondolok ez valóban igaz, hisz az élet minden területéről kaptunk egy DosE féle világképet, de jól tudjuk, hogy ez nem a vég. .. hanem a kezdet. Talán egy nagy karrier kezdete.
Röviden összefoglalva megérte várni. Hangulatos, tanulságos, elgondolkoztató, de egyben bulizós lemezt tett a nagyérdemű elé a zuglói rapper, amely példaként állhat minden feltörekvő előadó előtt. Game és Z.Z. Óriási társnak bizonyultak ebben, és olyan feat-ekkel támogatták az anyagot, amely tényleg minőségi. Nálam 10-es skálán 9, ha nagyon szigorú vagyok, de ezt döntsétek el ti is magatoknak.
A lemezt ide kattintva teljesen ingyen letölthetitek. Jó időtöltést kívánok a hallgatásához!

Remélem a jövőben még sok hasonló korongot kapunk DosE-tól, és kívánok neki innen is további sok sikert!
DosE Facebook oldala
Share this Article on :

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

© Copyright Raptér 2010 -2011 | Design by Herdiansyah Hamzah | Published by Borneo Templates | Powered by Blogger.com.